Timi Isabell Photography
Magamról

Magamról
Anyának lenni a legcsodálatosabb dolog az életben.
Engem az a szerencse ért, hogy 4 gyerek édesanyjaként megélhettem ezt a csodát. A fotózásban – kiváltképp az újszülött babák fotózásában – újra és újra átélem ezt a csodát és a vele járó művészi szabadságot.
Néhány évvel ezelőtt elhatároztam, hogy hiszek magamban és követem az álmom. Egyfolytában az jár a fejemben, hogyan lehetnék még jobb, hogyan alkothatnék szebbet, hogy tudnék még nagyobb örömöt okozni a fotóimmal.
A hosszú évek alatt magánoktatások, tanfolyamok követték és követik egymást, mindig törekszem javítani, folytatni képzésem,

fotó: Szemler Fotó
mert azt hiszem, ez a művészet örökké változik és fejlődik, és én élvezem minden lépését ezen az úton.
Szeretem a különleges, első pillanatokat elkapni, örülök és megtiszteltetés számomra, ha engem választanak, mert ezáltal azt tehetem amit a legjobban szeretek.
Egy fantasztikus érzést, egy csodálatos élményt szeretnék adni azoknak, akik megtisztelnek bizalmukkal.
Célom, hogy a velem töltött fotózás után boldogan, feltöltődve érezzétek magatokat és még boldogabb legyetek a végeredmény láttán.A fotózás…ebben találtam meg önmagam. Nemcsak a szememet használom egy-egy kép elkészítésénél, hanem a szívemet is
Elérhetőségeim
Vedd fel velem a kapcsolatot elérhetőségeimen!
Ha kérdésed van, vagy időpontot szeretnél, akkor töltsd ki az űrlapot.
Az űrlap kitöltése után felveszem veled a kapcsolatot!